| Római
Katolikus Egyházközség
Cím: 3752 Galvács, Fő u. 32
Telefon: 48/461-150
Kurátor: Pálinkás István
A Szent Istvánról elnevezett kápolnát az 1862-64-es
években a saját erejükből építették fel a galvácsiak.
A templom 1905-ben harangtoronnyal
és kórussal kiegészülve nyerte el végleges formáját.
A sekrestye 1979-ben épült hozzá. A
templom belső festése 1981-ben valósult
meg, mely Puskás László és felesége
(budapesti festőművészek)
munkája.
A templom oltárát - amely a Szent István ereklyét
tartalmazza -, az egri érsek adományozta
a községnek. Az oltárkép (Szent István
felajánlja koronáját (országát) Szűz Máriának) az egri
Cséka Károly festőművész alkotása.
A temlombúcsú minden év augusztus 20-án
van.
Szent
István dombormű
A templomban található Szent István dombormű
a Millenium tiszteletére készült, Égerházy
László erdőbényei fafaragó művész alkotása.
A
templomban található: 3 emléktábla (kettő
a bejáratnál a belső falon: egyik az 1930-as haranggyűjtésben
résztvevőknek, adományozóknak állít emléket, a másik
a
galvácsi hívők háláját fejezi ki, hogy megőrizhették
hitüket / készült a Millennium évében, 2000-ben/, és
a harmadik, a külső falon lévő – a világháborús elesetteknek
állít emléket).
Görög Katolikus Egyházközség
Cím: 3752 Galvács, Fő u. 32
Telefon: 48/461-154
Kurátor: Flaskó István
|
|