Aktuális hírek


FALUNAP 2009 - Képgaléria
2009. július 19.

Galvács Község Önkormányzata és a "Galvács Öröksége" Kulturális Egyesület 2009. július 18-án Falunapot szervezett.
A szabadidő parkban már korareggel beindultak az előkészületi munkák, az egyébként csendes kis faluban nagy volt a nyüzsgés. A főzőversenyhez készülődtek a baráti társaságok és nem utolsó sorban az önkormányzat megbízott szakácsa Filó József és segédei, akik a falu lakosságának ebédjét készítették.
Szorgalmasan pakoltak az ugrálóvárosok, kirakodóvásárosok és a büfések is, hogy minden vendég, minden korosztály igényét kielégítsék a rendezvény idején. A nagy melegben így biztosítva volt a hideg üdítő, a fagyi és a szórakozáshoz, a jó ebédhez elengedhetetlen hideg sör.
A gyerekeket ugrálóvár,sétakocsikázás és játszóház várta..
A sportpályán már 09.00 órakor megkezdődött a Törley kupa kispályás labdarúgó bajnokság, melyre Galvács, Rudabánya, Szuhogy, Szendrő város Roma, Brazil, Becsali, Fejetlenek, Pöckök, Kisfiúk és Lődög csapatai neveztek be. A nagy forróságban lelkiismeretesen focizó fiúkat mindenkép dicséret illeti az elért eredménytől függetlenül.

12 órakor a galvácsi római katolikus kis templomban ünnepi szentmisére gyülekeztek a lakók, majd mise után a templomból vonultak fel a szabadidőparkba, ahol megkezdődtek a falunapi műsoros programok.


A Falunapi rendezvényt Gregó Lajos polgármester nyitotta meg, aki beszédében kihangsúlyozta, mint ahogy, a családokban úgy, egy falu életében is szükség van az ünnepekre, amikor egy kicsit a hétköznapi fáradalmak után megpihenünk , barátokkal, ismerősökkel találkozunk, szívünket, lelkünket ünneplőbe öltöztetjük. Ezért tartja fontosnak minden évben megrendezni a Falunapot.
Beszédében az elmúlt évi fejlesztésekről és a jövőbeni tervekről is beszélt. Megemlítette, hogy a világmérető gazdasági válság ellenére, az Európapi Unió tagállamaként, az önkormányzatok mindennapos finanszírozási gondjai ellenére Galvács község jelentős előrelépéseket tett, mely a településen élők életminőségének javulását szolgálják és az alapszolgáltatások színvonalának emelkedését eredményezik.
E támogatások keretében

  • Falugondnoki gépjármű került beszerzésre,
  • 15,9 M Ft-ot kapott a település az orvosi rendelő felújításához, korszerűsítéséhez.
  • A biológiai szennyvíztisztító kialakítására kapott támogatással a község hosszabb távú fejlesztési tervei valósulnak meg, a lakhatási feltételek lényeges javulásával.
  • A működésképtelen önkormányzatok támogatására szánt keretből 1M Ft-ot kapott Galvács.
  • A leghátrányosabb helyzetű kistérség felzárkóztatási program keretén belül is várható támogatás, melynek megvalósítása tervek szerint áthózódik a jövő év tavaszára.

Nyitó beszédének végén minden vendégnek jó szórakozást és a jó ebédhez, jó étvágyat kívánt.

A polgármester ezután átadta a szót

  • Gúr Nándor országgyűlési képviselőnek, és
  • Szaniszló János Szendrő város polgármesterének, az Edelényi Többcélú Kistérségi Társulás elnökének

akik köszöntötték a vendégeket, majd Gazdik László a "Galvács Öröksége" Kulturális Egyesület elnöke, az egyesület 10 éves jubilleuma alkalmából köszöntötte a galvácsiakat.

A köszöntőket követően kellemes zene mellett elfogyasztották a közös ünnepi ebéd, az üstben főzött ízletes babgulyást.

Ebéd után a szabadtéri színpadon megkezdődtek a műsoros produkciók:

  • Elsőként a Szendrői Alapfokú Művészetoktatási Intézmény fiatal szintetizátorosai adtak nagy sikerű műsort. A fiatalok nagy rutinnal bizonyították tehetségüket, színpadi rátermettségüket.
  • A fiatalok után a "szakmában" már bejáratott, sok-sok sikert és ismertséget elért Diri - Dongó Együttes gyermekműsora következett, akik eredményesen csábították színpadra a galvácsi gyerekeket.
  • Ezt követően a Szendrői Alapfokú Művészetoktatási Intézmény néptáncegyüttesének műsora következett.
  • Közben kiosztásra kerültek a versenydíjak. Átadásra kerültek a Törley Kupa, valamint a főzőverseny díjai.
  • A Törley Kupát a Brazilok csapata nyerte, II. helyezést értek el a Pöckök, a III. helyezést pedig Rudabánya csapata nyerte.
  • A főzőverseny zsűritagjai Hornyák Gyula, Bocsi András és Birkás László hosszas kóstolgatással döntötték el a végső sorrendet.
    Végül is a főzőversenyben
    ˇ első díjat kapott az önkormányzat birkapörköltje,
    ˇ második díjat az önkormányzat babgulyása,
    ˇ Bodnár Zoltán kecskepörköltje.
    ˇ külön díjat kapott Bari András, bőrös mangalica pörköltje.
  • Nagy elismerést kapott, és köszönetet érdemelt az aktív közreműködésért a Bódvavölgye Vadásztársaság csapata, akik izletes babgulyást, vaddisznópörköltöt és töltött káposztát készítettek.
  • A díjkiosztás után Szendrő Város Tűzoltói nagysikerű habpartyt rendeztek, melyet a gyerekek mellett a felnőttek is élveztek.
  • A habparty után beindult a "Slágervonat", Molnár Anna, Erdős Judit; Bökfi Gusztáv és Szakszon Csaba ismert slágereket adtak elő, melyek nagy sikert arattak a nézők körében.
  • A vidám nótázást követően az MVSC Judo szakosztály bemutatóját, majd a szendrői Százszorszép Majorette Csoport látványos, nagy sikerű produkcióját láthatta a közönség.

E produkciók közben a rendezvényszervezők felolvasták a hatóságok viharra figyelmeztető felhívását. Ezt követően lépett színpadra a Csillag Út Együttes, de ekkor már a nagy forróságot követő vihar jeleit is lehetett látni, és a közönség is egyre nagyobb aggodalommal tekintett színpad helyett inkább az égre. Végül a Bakó József r.alezredes , Szendrői Őrsparancsnok ismertette a hatóságok hivatalos közleményét a közelgő viharról, és ezzel a Falunapi rendezvényt bezárták, így a Fantasy Band műsorára és a falubálra a vihar miatt nem került sor.
Sajnos,így nem lehetett folytatni a beindult jó hangulatot, de így is kellemes programokat, élvezetes műsort láthattak a vendégek és kellemesen jól szórakozhattak a 2009 évi Falunapon.


FALUNAP 2009
(MEGHÍVÓ)

Galvács Község Önkormányzata és a "Galvács Öröksége" Kulturális Egyesület tisztelettel meghívja a 2009. július 18-án tartandó Falunapra

Programok:
09.00
Törley kupa kispályás labdarúgás
09.00
Főzőverseny
12.00
Ünnepi szentmise
13.00
Falunapi megnyitó
A vendégeket köszönti Gregó Lajos polgármester, Gúr Nándor országgyűlési képviselő, valamint Gazdik László GÖKE elnök
13.30
Ebéd
14.00
Szendrői Alapfokú Művészetoktatási Intézmény szintetizátorosainak műsora
15.00
Diri - Dongó Együttes gyermekműsora
16.00
Szendrői Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Néptáncegyüttesének műsora
16.20
Díjkiosztás
16.30
Slágervonat
Fellépők: Molnár Anna; Erdős Judit; Bökfi Gusztáv; Szakszon Csaba
17.30
MVSC Judo szakosztály bemutatója
18.00
Százszorszép Majorette Csoport Szendrő
18.30
Csillag Út Együttes
19.30
Fantasy Band

A rendezvény ideje alatt rendelkezésre áll:
- kirakodóvásár
- játszóház
- ugrálóvár
- technikai bemutatók (Rendőrség, Tűzoltóság)
- sétakocsikázás
- könyvsátor (Beszélgetési lehetőség Hornyák Gyulával és Pálinkás Istvánnal Galvács történetéről)

Támogatók:

Szendrő-és Vidéke Takarékszövetkezet
Szendrői Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Városi Közművelődési Központ és Könyvtár Szendrő
Bódvavölgye Vadásztársaság Szendrő
Me-Te-Szolg Szövetkezet Szendrő
Szendrő és Vidéke ÁFÉSZ
Derján Béla Szalonna
Alkotó Kezek Közhasznú Egyesület Varga István Abod
Molnár Ferenc Szendrő
Szendrő Város Önkormányzatának Hivatásos Tűzoltósága
Edelényi Rendőrkapitányság Szendrői Rendőrőrs
Molnár Attila
Sőrés Imre
Dr. Sági Zoltán Balassagyarmat
Inter-Börze Kft-Kazincbarcika
Bocsi András Miskolc


 

IV. Roland-Autó Szendrő Rally

2009. augusztus 8-9. IV. Roland-Autó Szendrő Rally kerül megrendezésre, ahol a gyorsasági szakaszok egyike Galvács településen is keresztül vezet. Részletek»

 

 

 

 


FALUNAP 2009

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy Galvács Község Önkormányzata a hagyományoknak megfelelően 2009. július 18-án FALUNAPOT rendez, melyre minden érdeklődőt szeretettel vár. Programokról rövidesen!!!


F E L H Í V Á S!
2009. június 11.

KEDVES "GALVÁCSI" BARÁTOM!

Otthon, itthon és szerte a nagyvilágban!
Legalább egy könyv erejéig szeretnénk összehozni (egybegyűjteni) a világban széjjelszóródott galvácsiakat.
A készülő könyv munkacíme: Galvácsiak - itthon és a nagyvilágban.
Segítségeddel minél több "galvácsit" szeretnék felkutatni és bemutatni: hogy minden olyan "galvácsi" személy, akinek valamilyen formában köze volt ehhez a közösséghez, ott szerepeljen a múló idő emlékezetének könyvében.
Egy közösségben szerzett élmények, tapasztalatok nagyban befolyásolják sorsunk alakulását. Így hát elmondhatjuk: Galvács közösségének kultúrája, hagyománya nemzedékeken átívelő láthatatlan és eltéphetetlen kötelékbe font mindannyiunkat, akik itt születtünk, éltünk avagy ma is itt élünk. Mint egy jelet, magunkon hordozzuk e hely szellemiségét.

Hagyj hát jelet, nevet, egy szót, örökül, az utánunk jövőknek!

Kérlek, hogyha a környezetedben (vagy bárhol a világban) létező galvácsiakról tudomásod van, küldj róluk információt, értesítsd Őket erről a készülő munkáról!
Nyomtasd ki, add tovább ezt a felhívást!

Arra kérlek, hogy a családodról, rokonokról, mindazokról, akikről információid vannak, de nem tudnak visszajelezni, küldj helyettük is adatokat!

-Rövid életrajz (esetleg fénykép)
-Magadról (családodról), munkádról, tevékenységedről, életedről rövid ismertető
-Az emlékezet harangja szól: történet, emlékek, érdekességek...
-Régi fénykép (eseményről, házról, stb.)
-Bármi, amit magadról vagy Galvácsról megosztanál a közösséggel illetve a Világgal.
-Egyszerűen csak vállalod, hogy hozzánk tartozol...

Javaslataidat, ötleteidet minden információidat szívesen és örömmel fogadjuk.
Segíts, hogy minél többen ott legyenek az emlékezet lapjain, még ha csak a nevük erejéig is!
Az információkat, írásokat mielőbb juttasd el hozzánk, de legkésőbb 2009. október végéig!
A kiadványt várható megjelenése: 2010!

Barátsággal köszöntelek: Hornyák Gyula
E-mail: kongyula@uni-miskolc.hu
Munkahely: Miskolci Egyetem könyvtár, levéltár, múzeum
3515 Miskolc-Egyetemváros
Tel: 06/46/565-320
Lakás: 3534 Miskolc, Stadion u. 1. 3/4. Tel: 06/46/338-227

Találkozzunk a Falunapon 2009. július 18-án (szombaton)!
Szeretettel vár benneteket az Önkormányzat és a "Galvács Öröksége" Kulturális Egyesület


 

2008 évi FALUNAPI BESZÁMOLÓ
2008. július 06.
Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!

A hagyományokhoz híven ez évben is több ezren összegyűltek a Galvácsi Falunapra a helyi lakosság köréből és a szomszédos településekről.
A település Szabadidő parkjában már kora délelőttől nagy volt a nyüzsgés. Kirakodó vásárosok, büfések fagyisok, vattacukrosok pakolták portékájukat, építették az ugrálóvárat, készülődtek a főzőversenyben induló csapatok.

Szervezett programok voltak:
12.00
Falunapi szentmise volt a római katolikus templomban
13.00
Urbánné Pásztor Edina a Falunap háziasszonya
köszöntötte a megjelent vendégeket, majd ismertette a Falunap programját.
Gragó Lajos polgármester köszöntötte a Falunap vendégeit.
Köszöntőt mondott és megnyitotta az ünnepséget
Dr. Csiba Gábor a BAZ. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató főorvosa.
13.30

Eredmény hirdetésekre, díjak átadására került sor.
Törley Kupa: kispályás labdarúgó verseny végeredménye:
I. Szendrő-Roma WRC
II. Spártaiak
III. Csonthülyék

Főzőverseny eredménye:
I. Bódva-völgye Vadásztársaság (vaddisznó pörkölt, szabolcsi töltött káposzta, babgulyás)
II. Köteles János (alföldi marhapörkölt, házi nokedlivel , házi tarhonyával)
III. Kacsinkó István (Székelykáposzta Kacsinkó módra)

Különdíjat kaptak:
Galvács Önkormányzat (setéspörökölt)
Falufőző Egyesület (birkapörkölt, vaddisznó pörkölt)

13.30
Barcika Boys mulatós zenével szórakoztatta a közönséget
Az Önkormányzat finom ételekkel, birkapörkölttel és vaddisznópörkölttel látta vendégül a falu lakosságát.
14.00
Hornyák Gyula a galvácsi könyv szerzője legújabb könyveit ajánlotta az olvasók figyelmébe
14.00
Pom-Pom Família vidám dalai jó hangulatot teremtettek
15.00
Szendrői Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek színvonalas bemutatója nagy sikert aratott:- Moderntánc - Szintetizátor - Néptánc
16.30
Pom-Pom Família ismert slágereket adott elő.
17.00
Triack Extreme kerékpár bemutató, a fiatalokat szórakoztatta, az idősebbeket csodálkozásra késztette.
17.00
Jól mulattak a gyerekek és a felnőttek egyaránt a Tűzoltóság habpartiján..
17.30
Miskolci Nemzeti Színház 3 művésznőjének Luxusvonat című műsora minden korosztályt megmozgatott.
18.15
A szendrői Százszorszép Majorette Csoport elegáns táncukkal nagy sikert arattak.
19.00
Barcika Boys nagy sikerű slágerkavalkáddal megalapozta az esti hangulatot.
20.00
SOLTÉSZ REZSŐVEL, az est sztárvendégével együtt dalolt a töb ezres tömeg.
21.00
DJ JOE
Fergeteges hangulat, tomboló fiatalok,
NÁKSI VS BRUNNER - "AZ ÉN ÉLETEM" LEMEZBEMUTATÓ
Házigazda: DJ ROBERTO - RETRO PARTYLASERSTEFANO - LASER SHOW
GO-GO TÁNCOS LÁNYOK

Fő támogatók
ING,
Gösser,
Féktelen 2000 KFT
.
SZAMI

További támogatók
Városi Közművelődési Központ és Könyvtár, Szendrő
Bíró Sándor, Miskolc
Bódvavölgye Vadásztársaság, Szendrő
Me-Te-Szolg Szövetkezet, Szendrő
Szendrő és Vidéke Takarékszövetkezet
Szendrő és Vidéke ÁFÉSZ
Kertrend 2000 Kft., Szendrő
Inter-Börze Kft.
Szendrő Város Polgárőr Szervezete ( jelenlétével)
Baffi Attila, Rudabánya
Princz József, Szendrő
Német Kisebbségi Önkormányzat, Szendrő

Galvács Község Önkormányzata és a "Galvács Öröksége" Kulturális Egyesület

2008. július 5-én
Falunapot rendez


Programok:

08.00
Törley kupa kispályás labdarúgás (4 +1 fő ; játékidő: 2 x 10 perc)
09.00
Főzőverseny
12.00
Falunapi szentmise
13.00
Falunapi köszöntőt mond Dr. Csiba Gábor a BAZ. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató főorvosa.
13.30
Főzőverseny zsűrizése
13.30
Barcika Boys
14.00
Pom-Pom Família gyermekműsora
15.00
Szendrői Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek bemutatója
- Moderntánc - Szintetizátor - Néptánc
16.30
Pom-Pom Família felnőtt műsora
17.00
Triack Extreme kerékpár bemutató
17.00
Technikai bemutatók - Tűzoltóság, Rendőrség
17.30
Miskolci Nemzeti Színház Luxusvonat című műsora
18.15
Százszorszép Majorette Csoport Szendrő
18.45
Eredményhirdetés, díjak átadása
19.00
Barcika Boys
20.00
SOLTÉSZ REZSŐ
21.00
DJ JOE
NÁKSI VS BRUNNER - "AZ ÉN ÉLETEM" LEMEZBEMUTATÓ
Házigazda: DJ ROBERTO - RETRO PARTY
LASERSTEFANO - LASER SHOW
GO-GO TÁNCOS LÁNYOK


A rendezvény ideje alatt rendelkezésre áll:
- ugrálóvár - kézművesfoglalkozás
- kosárfonás - kirakodóvásár
- büfé - fagyi

Idősek és Betegek Napja
2007. szeptember 25
.
Az önkormányzat a hagyományoknak megfelelően szeptember 22-én ez évben is megtartotta az Idősek és Betegek Napját.

A kellemes időjárásnak köszönhetően a szép környezetben lévő szabadidő parkban tartották a rendezvényt, ahol a hivatalos köszöntő után a megjelent vendégek elmondták imájukat, majd elfogyasztották a közös ebédjüket. Az ünnepi ebéd alatt a Pom-Pom Família Dalok a múltból című retró műsorát hallhatta, láthatta a közönség.
KÉPEK a rendezvényről


Idősek és Betegek Napja
2007. szeptember 22
Az önkormányzat szeptember 22-én tervezi megrendezni az Idősek és Betegek Napját.
Várható programok: a templomban szentmise, a faluházban műsor, ebéd.

BÚCSÚ
2007. augusztus 20
A hagyományokhoz híven augusztus 20-én van a BÚCSÚ


2007-2008 évi tervezett fejlesztési program
2007. augusztus 9.

  • Buszvárók felújítása
  • Faluház akadálymentesítése
  • 56-os emléktábla elhelyezése
  • Utak, járdák felújítása
  • Csapadékvíz elvezetés rendszerének javítása
  • Szennyvízhálózat kiépítés
  • Temető körbekerítése, a temető felé vezető külterületi út felújítása

 
Edelényi Kistérség Többcélú Társulás Szakmainap
2007. Július 29.

Galvácson a Szabadidő Parkban került megrendezésre az Edelényi Kistérség Többcélú Társulás Szakmai napja. Itt került aláírásra a Region Hesselberg és a Kistérségi Társulás Együttműködési Megállapodása.

Együttműködés területei:

  • Területfejlesztés
  • Vidékfejlesztés /LEADER/
  • Gazdasági versenyképesség javítása
  • Humánerőforrás fejlesztése
  • Környezetvédelem
  • Kutatási projektek

A szakmai programok mellett a résztvevők változatos kulturális-és szórakoztató műsorokat láthattak, sportvetélkedőkön, egészségügyi vizsgálatokon vehettek részt, a települési bográcsokból ízletes ételeket fogyaszthattak, majd a programra Solymos Tóni előadása tette fel a koronát.

KÉPEK A RENDEZVÉNYRŐL...


Falunap
2007. július 14.
Galvács Község Önkormányzata és a "Galvács Öröksége" Kulturális Egyesület 2007. július 14.-én tartotta Falunapi rendezvényét.

KÉPEK A RENDEZVÉNYRŐL...

 

Programok:
09.00 Törley kupa kispályás labdarúgás (4 +1 fő ; játékidő: 2 x 10 perc)
09.00 Főzőverseny
11.00 Ünnepi szentmise
12.30 Falunapi köszöntőt mond Molnár Oszkár országgyűlési képviselő
12.45 Főzőverseny zsűrizése
13.00 EBÉD
14.00 KOPRIVE horvát népzenekar - Szentpéterfa
14.30 Százszorszép Majorette Csoport Szendrő
15.00 Szendrői Alapfokú Művészeti Iskola Néptáncegyüttesének műsora
15.30 Szendrői Népdalkör műsora
16.00 Kazincbarcikai Íjászegyesület íjászbemutatója
17.00 Technikai bemutatók: Rendőrség; Tűzoltóság
18.00 Amatőr zenei előadók találkozója - Rock kategória
19.00 Eredményhirdetés, díjak átadása
19.30 Slágerek - Ági és Csabó
20.00 Utcabál az Alfa zenekar közreműködésével
22.30 Lézer show
  Retro Party
Házigazda: DJ Roberto
Laserstefano
A rendezvény ideje alatt rendelkezésre áll:
- ugrálóvár - kézművesfoglalkozás
- kosárfonás - kirakodóvásár
- büfé - fagyi
Lehetőség lesz vérnyomás, illetve vércukorszint mérésre is.

A rendezvény fő támogatói:

ECEBD

UNI-DACH KFT.

További támogatók:
- Bábolna Rt. Szendrői Gazdasága
- Bódvavölgye Vadásztársaság Szendrő
- Me-Te-Szolg Szövetkezet Szendrő
- Diák és Szociális Konyha Szendrő
- Kertrend 2000. Kft. Szendrő
- Szabó Attila vállalkozó
- Isteni Gondviselés Gyógyszertár Szendrő
 

 

 

 

© 2004 - 2010 Minden jog fenntartva! Me-NET Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.